2015. február 18., szerda

Paleobigyó

Szóval úgy döntöttem, hogy igenis megosztom a világgal… nos, az én kis új világomat. Hogy miért döntöttem így? 
  • Mert most, 2015-ben már teljesen elfogadott népbetegség az “online szerepelni vágyás”, úgyhogy hülyének senki nem fog nézni.
  • Hogy kiéljem grafomán hajlamaimat
  • Hogy ne csak szűk családi körömnek mutathassam meg, mit sütöttem

Jó, a sütés túlzás, ugyanis inkább amolyan mikrós-bögrés süti fixációm lett nemrégiben. Eddig is nyíltan vállaltam gasztrobuziságomat, de amióta bejött az “egészségnácizmus” és fitnesz őrület is… Nos, menthetetlennek nyilvánítottam magamat. Hatalmasnagy gömböc pontot tehettem züllött tinédzseréveim végére azzal, hogy szuperszónikusan egészségtudatossá váltam. (Igen, itt jön be a ficam, hogy mikrózok… De annyit tegyünk hozzá, hogy a villanyszámla és reggelenkénti éhgyomrom is nyugodtabb, ha 3 perc alatt tudom le a folyamatot. - megjegyzés: ettől ez még művészet. Majd meglátjátok.) Szóval a maradék “dugi vodkából” már gyárthatunk molotov koktélokat inkább. Persze én pacifista vagyok.
NADE. Már egy ideje kísérleteztem habtestemen, mit szeret, mit nem. Meg kell hagyni, fiatalkorom hajnalát igen rosszul, ám derekasan viselte szegény: savas reflux, hajhullás-törés, körömszakadás, szezonális, visszatérő kiütésecskék. Ja, persze, ez nem is durva… - mondanád - olyan kis kiütései a felkarján PÖLÖ mindenkinek vannak télen. Ez ilyen dolog, tudod, mert nincs napfény, meg a hideg is van. De ha dörzsiszivaccsal tusolsz…
Csak úgy mondanám, hogy idén már nem jöttek ki a kis pöttyöcskék. “Dzsászt széjing.” Jó, a dörzsiszivacsot megtartottam azért.
Évekbe tellett mire kezdett gyanús lenni ez a glutén-fickó. Ebbe most nem is mennék bele részletesebben, akit nagyon érdekel mégis, beszélgessen kicsit dr. Perlmutter bácsival. Vagy ha épp foglalt a vonal, akkor csak üsse fel Gabonaagy című csodaművét. Hiperszuper száraz, “klasszik” okosember írta könyv. De tényleg nagyon okos dolgokat írt le. Nekem pedig egy éves “gluténmentes” diéta után került csak a kezembe, mintegy igazolva korábbi gyanúmat. (Itt nem csak azért használtam idézőjelet, mert az intellektüel, hanem mert egyrészt ötletszerűen, másrészt félgőzzel csináltam.) Persze újabb dolgokra is rámutatott, de a keto-paleóra való áttérés természetesen nem csak neki köszönhető. Viszont megtörtént, és egyelőre nem tervezek változtatni. Arról, hogy milyen változások zajlanak le a testemen (beleértve a szigorú (nemmonoton) csökkenő testzsíromat) még nem döntöttem el, hogy fellövöm-e a netre. Inkább amolyan gasztroélvezkedésnek szánom ezt a kis oldalt… de meglátjuk. A lényeg, hogy mindezt figyelembe véve kreálmányaimtól a következőek várhatóak el: minél alacsonyabb szénhidrát tartalom, feltehetőleg egy derekasabb adag zsírral. Tudom, őrültségnek hangzik, és nem, egyelőre nem akarok megtéríteni senkit. Csupán annyit mondok, hogy én minden nap ilyen finomságokat reggelizem és a kilók ponthogy az ellenkező irányba csúsznak, mint azt a fenti állítás után hinné az ember :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése